A Lidl-t az 1930-as években alapították Németországban. Mára már Európa legnagyobb diszkont élelmiszer-kereskedelmi hálózatát tudhatja magáénak: összesen 29 országban van jelen, üzleteinek száma a 10.000-et is meghaladja.
Munkáltatóként több mint 210.000 főt foglalkoztat, jelenleg pedig az Egyesült Államokban terjeszkedik, ahol idén nyáron 22 áruházat nyitott. Magyarországon 2004-ben hozta létre első logisztikai központját, valamint 12 üzletét. A vállalat mára meghatározó szereplője lett a hazai kiskereskedelemnek is, 166 hazai áruházát közel 4000 munkavállalója segítségével működteti.
A vállalat kiemelt figyelmet fordít dolgozóira, hiszen 2016 januárja óta a szegmensben egyedülálló, 32%-os béremelést valósított meg bolti és raktári dolgozói körében, valamint kiemelkedő, 30 százalékos műszakpótlékkal és 50 százalékos vasárnapi pótlékkal díjazza a plusz feladatokat ellátó kollégáit. Mindezek mellett 100 százalékban téríti dolgozói számára a munkába járás költségeit.
A Lidl Magyarország célja, hogy munkavállalói vonzó munkaadóként ismerjék el. Ennek megfelelően kiemelt figyelmet fordít arra, hogy munkatársait a felelősségi körüknek megfelelően, szakszerűen tanítsa be, valamint, hogy biztosítsa számukra a szakmai és személyes fejlődés lehetőségét, az által is, hogy az egyes területek, osztályok közötti munkakörváltásokat támogatva a megüresedett pozíciókat elsődlegesen saját munkatársaival tölti be.
Az egészség a legfontosabb – az emberek többsége egészen addig a pillanatig nem veszi komolyan ezt a gondolatot, amíg meg nem betegszik. A Lidl Magyarország ezért kiemelt figyelmet fordít munkavállalói egészségmegőrzésére. Ennek érdekében indította el 2016-ban Egészségprogramját. A dolgozók számára már a belépést követő hónaptól elérhető program ingyenes egészségügyi szolgáltatásokat, nagy értékű egészség- és balesetbiztosítási csomagot biztosít a dolgozóknak. A program kiemelkedő eleme továbbá a Somato Szűrőkamion, amely évente ellátogat minden Lidl telephelyre és üzlethez, így a Lidl Magyarország munkavállalói térítésmentesen, a munkavégzésük helyszínén vehetnek igénybe egy teljes körű és nagy értékű szűrővizsgálati csomagot.
A Lidl Magyarország arra törekszik, hogy olyan környezetet teremtsen munkavállalói számára, amely tettekre és teljesítményre ösztönzi őket, amely elégedettséget és örömet nyújt a mindennapi munka során. Dinamikusan fejlődő vállalatként hosszú távon tervezhető, biztos hátteret nyújt számukra. Mindezt igazolja az is, hogy idén három szakmai díjjal is elismerték a Lidl Magyarország munkaadói törekvéseit. A Magyar Public Relations Szövetség az Employer Branding Award versenyén a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés bronz fokozatú díjával jutalmazta a vállalatot, míg a CSR Világnapján a Lidl Magyarország a „Legjobb munkahelyi gyakorlatok” kategóriában elnyerte a Global CSR Excellence & Leadership Awards elismerést, mellyel azokat az irányelveket és programokat értékeli a rangos szakmai zsűri, amelyek bizonyítják, hogy a munkaadó nagyra becsüli és elismeri munkavállalóit. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által meghirdetett pályázaton pedig a vállalat elnyerte a „Megbízható Munkaadó” minősítést, amit a Kamara által felkért zsűri olyan vállalatoknak ítélt oda, amelyek példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről.
veol.hu (2017. 09. 19.)